Próbáld meg a szellemeket (1931)

Próbáld meg a szellemeket, hogy Istentől vannak-e

„Erről ismerjétek meg az Istennek Szellemét: valamely szellem Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van.” 1.Ján.4,1-2.

János apostol minden Istentől való szellem ismertetőjeleként ad egy jelet, ami soha nem vét hibát és ez a jel: Krisztus megjelent testben (bűn természet).

Ez az a jel, amit szinte a világ összes vallásos embere egyként elvet. Sokféle kérdés alapján szakadhatnak részre és alakulhatnak felekezetté, de a „testben (bűn természet) megjelent Krisztust” illetően mindannyian egyek az elvetésben. Azt ugyan elhiszik, hogy Jézus egyszer lejött a földre, és hogy Ő a világ Megváltója, ha hisznek Őbenne; de azt, hogy Ő megjelent testben (bűn természet), nem, ezt nem merik hinni. Hogy olyan test és vér részese lett, mint mi és a gyermekek, és megkísértetett testben és vérben, mint mi, és végül halált szenvedett testében (bűn természet) az állandó odaadó engedelmességével, nem, ezt nem kell elhinni, mert ez nagyképűség lenne. Ebből az okból kifolyólag semmi garancia nincs arra, hogy az ilyen embereknél Jézus Krisztus szelleme van. „…hanem próbáljátok meg a szellemeket, ha Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” Nem kell azon csodálkozni, hogy hamis próféták is tevékenykednek a mi időnkben. Ahogy minden korban voltak igaz próféták, úgy hamisak is. Tehát az a hamis próféták világos ismertetőjele, hogy a „testben (bűn természete) megjelent Krisztus” ellen buzgólkodnak. Krisztus megjelent testben (bűn természete), a saját testében (bűn természet) 1900 évvel ez- előtt, és hogy Krisztus megjelent a mi testünkben (bűn természet) – a gyerekek testében (bűn természet), ennek ugyanúgy kell megnyilvánulnia. Megmutatkozik, hogy a harc ugyanaz, ugyanazon hatalmak ellen, ugyanazon bűnök ellen, ugyanazon vallásos farizeusok ellen.

Világosan látjuk, hogy sok mai vallásos vezető munkájában Krisztus nem jelenhet meg testben (bűn természet), mivel nem Krisztus vezetése és szelleme a hajtóerejük . Ezért minden okuk meg- van arra, hogy féljenek mindenkitől, akik Krisztust „testben (bűn természet) megjelentnek” vallják, mivel tőlük várható, hogy gonosz cselekedeteik meg lesznek világítva. Ti vagytok a világ világossága! A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Ahol Krisztus megjelenik testben (bűn természet), ott a testnek (bűn természet) szükségszerűen megfeszítve kell lennie, hogy ne az irányítson és vezessen. Akik azonban testük (bűn természet) tisztátalan kívánságai szerint járnak, fenntartatnak a büntetésre az ítélet napjára! 2.Pét.2,9-10. Látjuk, hogy lehet a test (bűn természet) tisztátalan kívánságai szerint járni, de ilyen járásban Krisztus nem jelenhet meg testben (bűn természet). Ezért is az istenfélelem titka a testben (bűn természet) megjelent Krisztus. 1.Tim.3,16.

„Ezek pedig azokat káromolják, amiket nem tudnak; amiket pedig természet szerint tudnak, mint oktalan állatok, azok által megromolnak.” Júd.10.

Veszélyes játék káromolni azt, amit nem ismerünk. Tehát tönkre lehet tenni magunkat azzal, amit „természet szerint értünk”. Ha így ítéled meg a testben (bűn természet) megjelent Krisztust, akkor szükségszerűen magától bekövetkezik a megromlás valamilyen módon.

Az a szellem, amely Krisztust „testben (bűn természet) megjelentnek” vallja, arra törekszik, hogy ismét előhozza Őt a testben (bűn természet). Mert az van írva: „Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.” 2.Kor.4,10-11. Tehát „a testben (bűn természet) megjelent Krisztus” lesz a mércéje minden ember cselekedetének. Ő a bírája minden embernek, mivel Ő az embernek Fia. Ugyanúgy testből és vérből való, mint mi. Zsid.2,14. és 17. Győzött és mi győzni fogunk. Örökkévaló Szellem erejében áldozta fel magát, és ugyanez a lehetőség nyitva áll nekünk is, ha testünket odaszánjuk Istennek kedves áldozatul. Róm.12,1.

„Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” Ján.12,26.

Sokszor halljuk napjainkban, hogy szolgáljunk Jézusnak, adjunk Jézusnak. Ha megkívánnak egy, két vagy három épületet, akkor mindjárt ezt mondják: Add a filléredet Jézusnak! Segíts nagy házat építeni neki fából és kőből, mert szüksége van rá. Amikor Jézus testének (bűn természet) napjaiban itt járt, egy írástudó jött hozzá és azt mondta neki: „Mester, követlek téged, akárhova mégy.”

Jézus így felelt neki: „A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak fészkük, de az Ember fiának nincs hova fejét lehajtania.” Mát.8,9-20. Milyen összefüggésben van ez azzal, hogy a mi időnkben ennyi házra van szüksége? Nem ugyanaz Jézus tegnap, ma és mindörökké? Vagy megváltozott, vagy esetleg „másik Jézusnak” van mindezekre az épületekre szüksége? 2.Kor.11,4. A názáreti Jézus körbe járt és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget az emberek között. Mát.4,23. Nem volt fejét hová lehajtania. Most pedig egész építményekre van szükségük ahhoz, hogy a betegekért imádkozzanak, akik általában soha meg nem gyógyulnak. Nem imádkozhatnának a betegekért a saját szobájukban, a padláson, a pincében, a teremben, a szabadban vagy bárhol? Miért kell épület épületre ahhoz, hogy a betegekért imádkozzanak? Jól megértem, hogy gyűlölik a „testben (bűn természet) megjelent Jézusról” szóló tanítást; mert ez a tanítás tönkreteszi mindezeket a nagy épületeket és fényt vet a sötétségre, ami által felnyílhat az emberek szeme arra, hogy a nagy épületekre való kéregetések tiszta őrültségek ebben a szűkös időben, mikor sok helyen ennivaló kenyerük sincs az embereknek.

Jézus áldozatul adta testét, és éppen ezért kevésre volt szüksége. Minden koldulás fölé volt emelve; mert mindenekelőtt Isten országát kereste, és a többit (eledelt és ruházatot) megkapta ráadásként. Jézust követni azt jelenti, követni Őt ebben is. Ha amit elkezdünk nem áll meg e végtelen kéregetés nélkül, akkor engedjük azt el; mert Istennek hatalma van fenntartani, amit elkezd. Mert Ő fenntartja mindazt, ami egyébként elmúlna. Az a természetes, hogy az egészséges megy a betegekhez; de itt a betegeknek kell menniük az egészségesekhez, hogy rendszerint éppen olyan betegen haza is menjenek.

Igen, jó okuk van rá, hogy dühöngjenek „a szellem” ellen, „amely Krisztust testben (bűn természet) megjelentnek vallja”; mert ez tönkreteszi az egész üzletet. Ezért ütközik ez mindenfelé ellenállásba; mert ilyen életből és tanításból semmi nyereség nem származik.

Jaj nekik! Mert Kain útjára tértek! Ami azt jelenti, az áldozatukban nincs vér. A pénzben és a nagy épületekben nincs vér. Ez Kain áldozata. Azonban a szeretetben, türelemben, egyetértésben, testvéri szeretetben, amelyek a Szellem gyümölcsei, ezekben van vér; mert ehhez félre kell tenni a türelmetlenségét, békétlenséget és szeretetlenségét. Ez jobb áldozat.

Jaj nekik! Mert nyereség miatt Bálám tévelygésére adták magukat! Bálám hízelgett és kerülő útra tért nyereség miatt. Imádta és csodálta azokat a személyeket, akik gazdagságot és dicsőséget szerezhettek neki. Bálámban sok volt Júdásból, mert ő is szerette a pénzt és pénzért eladta a mi Urunk Jézus Krisztust. Vajon nem Bálám és Júdás szavára kéregetnek pénzt és gyűlölik azt a szellemet, amelyik Krisztust testben (bűn természet) megjelentnek vallja? Érthető, hogy Kajafás is közéjük tartozik. Próbáljátok meg a szellemeket, hogy Istentől vannak-e: mert sok hamis próféta jött ki a világba. 2.Ján.7. vers. A gyümölcseikről ismerhetjük meg őket. Ahol a fa csak pénzt, pénzt és újból pénzt terem, ott jó okunk van rá átgondolni és megvizsgálni, hogy ugyanígy volt-e Jézussal, aki Példa, Út, Igazság és Élet? Tudom, Júdással így volt, és József testvérei jobban szerették a pénzt, mint testvérüket, de Jézusnál ezt sohasem láttam.

Vannak testvérek köztünk, akik szegények, 8-10 gyerekük van, sokat dolgoznak az Úrban; de soha nem hallottam őket, hogy egy fillért is kértek volna, és az Úr mégis eltartja őket. Ez fejedelmi.

Akik valóban Isten munkatársai, nem akarják kéregetéssel meggyalázni Urukat és Mesterüket. Istennek hatalma van eltartani szolgáit, akik szellemben és igazságban szolgálják Őt. Ha azonban magukhoz ragadnak egy pozíciót, akkor Isten nem vállalja eltartásukat. Ennek következménye lesz a kéregetés.

Nézz fel! Figyelj! Mert a hamis próféták a sötétben hajszolják táplálékukat, és már többeket orruknál fogva vezetnek.

Próbáljátok meg a szellemeket, hogy Istentől vannak-e. Mert sok hitető jött ki a világra, akik nem vallják Jézust testben (bűn természet) megjelent Krisztusnak. Ilyen a hitető és Antikrisztus. 2.Ján.7. vers

0